Tájékoztatjuk a Tisztelt Pályázókat, hogy az október elején meghirdetett 2,97 milliárd forint keretösszegű, napkollektor-rendszer kiépítését támogató pályázati konstrukció beadási határideje 2012. március 31-ig meghosszabbításra került. Az eddig beadott 1874 pályázat támogatási igénye közel 1,313 milliárd forint, a tervezett fejlesztések összesen 1918 lakóegységet érintenek.

 

Tájékoztatjuk, hogy a Pályázó a beruházást a pályázat benyújtását követően saját felelősségére azonnal megkezdheti, vállalva annak kockázatát, hogy negatív döntés esetén újabb pályázat az adott tárgyban nem nyújtható be tekintettel arra, hogy megkezdett beruházás nem támogatható.

Javasoljuk, hogy a beruházást csak a támogatói döntés kézhezvételét követően kezdjék meg.

A Szakértői Bizottság várhatóan 2012. első heteiben ül össze, így a pályázatokról az első döntések már 2012. januárjában megszülethetnek.

 

Abban az esetben, ha az árajánlatot adó, és előszerződést kötött kivitelező cég áremelése miatt a pályázat megvalósulása - az így megemelkedett önerő miatt - ellehetetlenülne, lehetőség van a pozitív döntést követően olyan más regisztrált kivitelezővel szerződést kötni és a munkát elvégeztetni, amely az eredeti műszaki paraméterek biztosítása mellett, áremelés nélkül biztosítja a megvalósítást.

Áldott Ünnepeket, és Boldog Új Évet kívánva, további sikeres pályázást!

Kapcsolódó dokumentumok:

 

Kapcsolódó oldalak: